Trauma, bűntudat és büntetés súlya nehezedik egy apró, tengerparti
közösségre, amiről már rég lemondott a világ. Az angliai Ilmarshban
a helyi rendőrfelügyelő, Alec Nichols tizenhat ló fejét fedezi fel
egy farmon. Ezeket úgy temettek el, hogy egyetlen szemük néz csak a
téli nap felé. Miközben próbálja felderíteni, ki a felelős ezért az
elborzasztó tettért, Alec kénytelen külső segítséget igénybe venni.
Miután az állatorvosi kriminalisztika szakértője, Cooper Allen is
megérkezik a városba, egy kórokozót fedeznek fel a talajban, amitől
nagyon sokan súlyosan megbetegednek azok közül, akik kapcsolatba
kerültek a tetemekkel. A kibontakozó nyomozás során számtalan
bűncselekmény kerül napvilágra - többek között eltűnések,
gyújtogatások, csonkítások -, és az ezt követő sötét napokban a
város pánikba és paranoiába süpped. Semmi sem az, aminek látszik,
bárki lehet gyanúsított, és az előkerülő titkok megbolygatják
Ilmarsh korábbi látszólagos békéjét. Cooper hamarosan azon kapja
magát, hogy képtelen elhagyni a várost, miközben Alecet is utoléri
a láthatatlan fenyegetés. A két nyomozó versenyzik az idővel, hogy
felfejtse az őrült és rettenetes bűncselekmények mögötti igazságot.
Bármi áron.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy 16 ló - Greg Buchanan je 12,32 €
Štvrté pokračovanie najúspešnejšej fantasy série súčasnosti Trón zo
skla. Prečítaj a podľahni – séria Trón zo skla je aj tvoja nová
závislosť. Celaena sa vracia do nenávideného impéria. Aby sa
pomstila. Aby zachránila svoje kedysi mocné kráľovstvo a postavila
sa zoči-voči tieňom z minulosti. Odkedy akceptovala svoje férske
dedičstvo, už nie je najobávanejšou nájomnou vrahyňou Celaenou
Sardothien. Teraz je Aelin Galathynius, dedička terrasenského
kráľovského trónu. No kým sa zmocní trónu, musí bojovať. Za svojho
bratranca - bojovníka ochotného za ňu položiť vlastný život. Za
svojho priateľa - mladíka spútaného v temnom väzení. A za svoj ľud
zotročený surovým kráľom, za ľud očakávajúci návrat kráľovnej.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...