Lebilincselő regény három, egymástól kétségbeesetten szabadulni
próbáló testvérről, és a családjuk széthullásáról a negyedik
érkezése miatt. A későn jövő a tehetős New York-i Oppenheimer
család történetét meséli el a szülők, Salo és Johanna tragikus
körülmények közötti megismerkedésétől a hármasikreik megszületéséig
a gyerekcipőben járó mesterséges megtermékenyítés idején. A három
testvér – Harrison, Lewyn és Sally – gyerekként semmiféle családi
kötődést nem érez, és már alig várják, hogy a maguk külön útjait
járhassák, miközben az apjuk egyre jobban eltávolodik tőlük, az
anyjuk pedig egyre inkább kétségbeesik. Amikor a hármasikrek
egyetemre mennek, az igazi magánnyal szembesülő anya úgy határoz,
hogy szül egy negyedik gyereket is. Vajon a „későn jövő” milyen
szerepet fog játszani ebben a szétzilált családban? Lassan,
tudatosan építkező, sokrétű regény A későn jövő, amely érinti a
bánat és a bűntudat, a nemzedéki trauma, a kiváltságok és a
rasszok, a hagyományok és a vallás, valamint a családi dinamika
témáját. Mélyenszántó, szellemes családtörténet egy alapos
karakterábrázolásairól, szakavatottan szőtt történeteiről és
fordulatos cselekményeiről híres, elismert szerzőtől.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A későn jövő - Korelitzová Jean Hanff je 9,86 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...