Ahol egy történet véget ér, ott egy másik elkezdődik Lisa
csillagászként fürkészte az eget, és amikor fürkésző pillantása
Alexre esett, meglátta, hogy a zord külső mögött egy szeretetre
méltó férfi rejtőzik. Alex, Lisa és a fiuk, Connor boldog kis
univerzumot hoztak létre hármasban. De Lisa tragikus hirtelenséggel
elhunyt egy vonatbalesetben, és a világuk atomjaira hullott. A
férfit maga alá temeti a gyász, és súlyos teherként nehezedik a
vállára, hogy egyedül kell felnevelnie hatéves fiát. Hogy
boldogulnak kettesben Connorral anélkül, hogy Lisa fényt hozna az
életükbe? Ekkor megjelenik négy idegen. Két férfi és két nő, akik
ugyan sosem találkoztak Lisával, de akiknek Lisa halála mégis
gyökeresen megváltoztatta az életét. Alex megismeri a történetüket,
és rádöbben, hogy talán az élet mégsem olyan könyörtelen és
értelmetlen, amilyennek gondolta. És talán a jövő mégiscsak meg van
írva a csillagokban... A díjnyertes romantikus regényeiről híres
Dani Atkins egy szívfacsaró szerelmi történettel érkezik a magyar
olvasókhoz. Regényének középpontjában egy megözvegyült férfi áll,
akinek meg kell küzdenie a kérdéssel: vajon mindent másképp csinált
volna, ha tudja, hogy a felesége nemsokára már nem lesz mellette?
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A legfényesebb csillag az égen - Dani Atkins je 13,38 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...