A magyar anekdotakincs I. rész - Tóth Béla

Tóth ?Béla azt a föladatot kapta 1882-ben, hogy tudósítson a tiszaeszlári perről. A mendemonda szerint azért esett rá a választás, mert megbízói azt remélték: tárgyilagosságával valamiképp ellensúlyozni fogja az elfogultnak, filoszemitának tartott Eötvös Károlyt. Nem is okozott csalódást. Már ami a tárgyilagosságot illeti. Leutazott a per színhelyére, Nyíregyházára, s első dolga volt, hogy megkeresse a vád tanúját. Erre így emlékezett maga Tóth Béla: „Fél órát beszélgettem a koronatanúval és a fejemet fogva szaladtam le a lépcsőn. Ilyen hallatlan rossz és hazug darabot játszani a világ előtt, Magyarország jó hírnevének rovására. És, hogy még én segítsek az ország ilyen megaláztatásában. Hát huszonöt Dariusnak sincsen annyi kincse, hogy én ezt megcselekedjem.” Visszajött Pestre, összeveszett megbízóival, állását is föladta. Máig szóló kemény leckét adva mindazoknak, akik saját hasznuk érdekében szakadatlanul kiárulják nemcsak a tényekre alapuló igazságot, hanem az ország érdekeit, keltve rossz hírét, hozzájárulva lejáratásához – júdáspénzért.Ez az életéből vett apró anekdota az ő anekdotagyűjteménye elé kívánkozik, hiszen jellemzi karakterét. Megfontoltság, körültekintés, ragaszkodás a tisztességhez, a magyar nemzet megbecsülése és érdekeinek szem előtt tartása, még saját előmenetelének kockáztatásával is.