Budapesti éjszakák titkai 1896-ban A regényt valós események
ihlették. 1896 tavaszán a Szofia nevű gőzös legénysége egy
titokzatos lányt ment ki az örvénylő Dunából. A menyasszonyi
ruhában fuldokló szépség minden emlékét elveszítette, így, jobb
híján, az őt megmentő hajóról kapja a nevét. Szofia szépsége áldás
és átok is egyben. A gyönyörű lány előtt megnyílnak az akkor épült,
Budai Konstantinápoly nevű szórakoztató negyed titkos szalonjának
kapui, de ez akár a végzetét is jelentheti. Jótevője, ifjabb Pálffy
Mór gróf saját jövőjét is kockára teszi, hogy a lány tisztaságát
megőrizhesse. Vajon Szofia rátalál múltjára és régi önmagára, vagy
örök homály fedi a Szeráj előtti életét? A mulatónegyed
üzemeltetője, Somossy Károly mindent és mindenkit felhasznál céljai
elérése érdekében. Nem csak Szofiát mozgatja marionett bábúként,
hanem Carola Cecíliát, Budapest díváját is képes lenne feláldozni,
hogy vállalkozása ne valljon kudarcot. Európa legnagyobb
szórakoztató negyedének a sorsa azonban, minden erőfeszítése
ellenére, nem az ő kezében nyugszik. A romantikus kalandregény
szövevényes szálai egy elfeledett budapesti városrész rég
megsemmisült falai közé repítik vissza az olvasót, ahol perzselő
szenvedély, gonosz intrikák és izgalmas kalandok várják azokat,
akik alámerülnek a történetbe. Borbás Edina, MTA SZAB médiadíjas és
Los Angeles Film Awardas díjas forgatókönyv-író ezúttal a
millennium évébe kalauzolja el az olvasót, ahol minden
megtörténhet.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy A Szeráj - Budapesti éjszakák titkai 1896-ban - Edina Borbás je 11,95 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...