Az ifjú Hans Heinz Rehfeldt 18 évesen legénységi állományú
gránátosként (közlegény) került a keleti frontra 1941. novemberében
az elit Großdeutschland gyalogezred önkénteseként, hogy egy 8 cm-es
aknavető kezelőjeként azonnal a Taifun hadművelet harcaiban találja
magát Moszkvától délre, Tula térségében. Naplója 1941. október
26-án kezdődik, amikor a neuruppini pótzászlóalj bakái az
ezredzenekar vezetésével lelkesen vonultak át a városon, ki a
pályaudvarra, hogy kilencnapos vonatút után megérkezzenek az
oroszországi Orjolba, ahol már másnap átéli az első légitámadást.
Napokra bontott beszámolójában megdöbbentő, szemléletes képet fest
a nélkülözésről, amint a katonák mínusz 52 fokban is harcoltak téli
egyenruha és álcázás nélkül, a hóban fagyoskodva. Rehfeldt
Oroszországban harcoló zászlóalját 1942-ben a veszteségek miatt
feloszlatták. Ő maga súlyos fagyásos sérülést szenvedett, de az
esélyekre rácáfolva - és az orvos elképedésére - újra lábra tudott
állni. Visszavezényelték a frontra, és a harctéren tanúsított
bátorságáért szakaszvezetővé léptették elő. Akik most ismerkednek a
keleti front történetével, azokat ámulatba fogja ejteni, mi
mindenen kellett keresztülmennie Rehfeldtnek a túléléshez, azok
pedig, akik jártasak valamennyire a náci Németország és a
Szovjetunió közötti háború történetében, látni fogják, hogy a
hiteles leírások alátámasztják a másutt olvasott tényeket, miközben
újabb árnyalatokkal gazdagítják azokat. Bárhogy is, az olvasó
érdekfeszítő utazásra számíthat. A több mint 240 fényképpel és
saját készítésű térképpel illusztrált, lebilincselően izgalmas
olvasmány egy katonáról szól, aki többször is közelről nézett
szembe a halállal, egyúttal tanúbizonyságul szolgál rendíthetetlen
kitartására és lelkierejére.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Aknavetővel a keleti fronton, 1941-1943 - I. kötet: A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig - Dr. Hans Heinz Rehfeldt je 16,03 €
Pokračovanie úspešnej trilógie Pán Prsteňov, v ktorom sa zavŕši
príbeh putovania hobita Froda k Puklinám osudu a vojny, ktorá
zavládla v Stredozemi. Knihu preložil Otakar Kořínek.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...