A kisvárosi főelvtárs szemrevaló kamaszlánya egy főnemesi
származású fiatalemberbe szeret bele, s az ötvenes évek elején ez
főbenjáró bűnnek számít. Apja, aki nem annyira lánya jövőjét, mint
saját karrierjét érzi súlyos veszélyben, a helyi állambiztonsági
szervek segítségével Borbálát egy évre az apácazárdába küldi, hogy
elszakítsa szerelmétől. A zárda számára ez ideiglenesen a túlélést
jelenti ugyan, de a magyar történelem e különös korszakában semmi
sem az, aminek látszik. Az apácákat előbb a német, majd a szovjet
hadsereg katonái használták nagyon is világi, vagy méginkább
félvilági célokra, s amikor Borbála odakerül, a megszentelt falak
között egészen más tevékenység folyik, mint amire ő vagy a szigorú
apa számított. Az apácák voltaképpen már régen beletörődtek ebbe a
furcsa helyzetbe, a nappali áhitatosságokat éjszakai mulatságok
követik, s csupán hetekbe telik, hogy az új barátnők Borbálát is
beavassák kényes titkaikba. Pergel Zsolt megtörtént eseményeket
regényesített meg az Apácabordélyban egy volt kolostorszolga
elbeszélése alapján, s könyve nemcsak mint izgalmas tényfeltárás
tekinthető különlegességnek, hanem figyelmeztetés is: a régmúlt
események körüli vitákban hajlamosak vagyunk megfeledkezni az
éppoly homályos és zavaros közelmúltról.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Apácabordély - Zsolt Pergel je 7,01 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...