Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen
veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati
Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben
szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló
feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon
földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan
cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë. A falusi idill nyolc évét
azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati
Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma
ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes
segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira
megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot
követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb
kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról
érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az
ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség
nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja
az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb,
magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a
galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja,
a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve?
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Az utolsó gyarmat - John Scalzi je 5,58 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...