Barabás Miklós (1810-1898) Barabás Miklós a magyar reformkor
jelképpé magasztosult festője. Ő volt az első, aki művészi
tevékenységével kivívta a társadalom tiszteletét és elismerését, és
ezzel az egész magyar művészetnek nagy szolgálatot tett.
Elszegényedett középnemesi székely família sarja, iskoláit a
nagyenyedi kollégiumban végezte. A híres intézmény falai között
kapott nevelés eredménye volt az a kulturált, elhivatottságot
sugárzó magatartása, amely később oly vonzóvá tette személyiségét a
magyar szellemi élet vezetői előtt. Nagyszebenben tanult rajzolni,
s első mestere Neuhauser Ferenc festő volt. A rajztanulás mellett a
Brukenthal-palota képtárában nagymestereket másolt. Tehetsége korán
megnyilatkozott, és mikor portrérajzaival megkereste az utazás
költségeit - mivel ösztöndíjat szereznie nem sikerült -, elindult
Bécsbe, a Képzőművészeti Akadémiára. A császárváros pezsgő
művészeti életébe hamar beilleszkedett, és itt ismerkedett meg
többek között id. Markó Károllyal, akivel életre szóló barátságot
kötött. Az akadémiai órákon elsősorban rajzkészségét fejlesztette,
a császári képtárban pedig klasszikus mestereket tanulmányozott, és
mind ezeket, mind nagynevű kortársait másolta is.
Arcképmegrendelése is adódott, amellyel megélhetésének költségeit
pótolta ki.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Barabás Miklós - Szvoboda Dománszky Gabriella je 1,94 €
Hranica v rôznych oblastiach nášho života vymedzuje, kto sa k nám
smie priblížiť, pomáha nám rozhodnúť komu a čomu povieme nie alebo
áno, či určiť vzťah k sebe samému. Hranica je rozhodnutie, ktorým
definujeme veci a okolnosti, za ktoré sme zodpovední. Definuje, kto
sme a kto nie sme. Kniha prináša biblický pohľad na hranice: čo
hranice sú, čo chránia, ako sa vytvárajú, ako sú narušované, ako
ich opraviť a ako ich využívať. Pomôže stanoviť či napraviť hranice
vo vzťahu k našim blízkym – k rodine, partnerovi, deťom, v práci,
ale aj k sebe samému a k Bohu.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...