A „holnaplány” kifejezést Hajdu Lilly, a később jelentőssé vált
pszichoanalitikus használta saját magára 1910-ben,
orvostanhallgatóként. Olyan nőket képzelt a szó mögé, akik
elmozdulnak a nő hagyományos ideáljától, és mindenekelőtt szellemi,
alkotó emberként és társként tekintenek önmagukra. Róluk szól ez a
könyv. A nők kapcsolódása a pszichoanalitikus szakmához az
intellektuális női szereplehetőségek kibontakozásának reprezentatív
jelensége. Számszerűen ugyan egy szűk csoport történetéről van szó,
amely viszont rendkívül sok szálon érintkezik a korabeli kultúrával
és társadalommal, ezért az életutak tükrében nemcsak a
pszichoanalízis, de a nőtörténet, illetve a társadalom- és
politikatörténet jelentős eseményei és folyamatai is nyomon
követhetők. A könyv fejezetei egyfelől a nőiség pszichoanalízisben
betöltött szerepét, jelentését, másfelől az első magyar női
pszichoanalitikusok pályáját mutatják be. Feltárják a
pszichoanalízis budapesti iskolájában dolgozó nők társadalmi
hátterét, a szakmába való belépésük körülményeit, érdeklődési
területeik jellegzetességeit. A fő fejezetek egy-egy jelentős női
pszichoanalitikus: Hajdu Lilly, Gyömrői Edit, Bálint Alice, Kovács
Vilma és Rotter Lillián életén és pályáján vezetnek végig, számos
új életrajzi forrás bevonásával. Az utolsó fejezet rövidebb
életrajzai további közel harminc korai magyar (és magyar
származású) női analitikus portréját rajzolják meg – közülük többen
szinte teljesen ismeretlenek voltak a pszichoanalízis-történet
számára.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Holnaplányok - Anna Borgos je 7,01 €
Juraj Červenák prináša už šiestu knihu z cyklu historických
detektívok zasadených do čias protitureckých vojen na sklonku 16.
storočia. Joachim Stein zimuje na hrade Strieborná skala. Pokojné
Vianoce s rodinou však zatieni potýčka so zločineckým podsvetím
v&,nbsp,neďalekom meste Trutnov. Vzápätí kapitána poprosí o
pomoc bohatá šľachtičná Beatrix Zilvárová, ktorej milovaný synovec
a dedič Adam zmizol počas poľovačky. Kým Stein s verným pobočníkom
Jarošom zisťujú, či šlo o únos a kto za ním stojí, priamo v
uliciach Trutnova dôjde k&,nbsp,brutálnej vražde váženého
mešťana. Aby rozmotali záhady, ktoré sú možno prepojené, kapitán
Stein a seržant Jaroš sa musia vybrať až do strašidelného lesa v
Krkonošiach a bojovať tam o holý život. Navyše v Steinovi narastá
obava, že by nebezpečenstvo mohlo hroziť aj jeho najbližším.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...