Képzeletbeli falu Mexikóban. Egy csapat gyerek az öntözőcsatorna
zavaros vizében oszladozó, felpuffadt holttestre bukkan, amelyről
kiderül, hogy a boszorkány hírében álló füvesasszonyé, aki az
1978-as hurrikán idején elhunyt anyjától örökölte a tudományát, és
akihez a falubeliek gyakran fordultak segítségért ügyes-bajos
dolgaikban. Meggyilkolták. A gyanú két fiúra terelődik, akiket
néhány nappal azelőtt egy szomszéd a boszorkány házánál látott egy
magatehetetlen testet cipelni. A bűntényben érintett szereplők
mesélik el a történetüket szívszorítóan nyers, megejtő erővel.
Olyanok ezek a fejezetek, mint a hurrikánok idején az áradás
következtében meginduló hegyoldal: feltartóztathatatlan
szövegfolyam zúdul ránk. Az olvasót valósággal elárasztják a
szavak; ugyanúgy csapdába kerül általuk, mint ahogyan a szereplőket
tartja fogva a nyomorúságos életük, a hatalmi és gazdasági
viszonyoknak való kiszolgáltatottságuk, a pótszerként használt
függőségi eszköztár, beleértve a testiséget is, amelyet a szerző
már-már pornografikus bátorsággal jelenít meg. Prostitúció, babona,
korrupció, kábítószer, nyomorúság közepette játszódó, brutális
história. Hogy ki a gyilkos? Az igazság a tények tükrében eltörpül
a valóság mellett.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Hurrikánok évada - Fernanda Melchorová,Anikó Vajdics je 13,18 €
Štvrté pokračovanie najúspešnejšej fantasy série súčasnosti Trón zo
skla. Prečítaj a podľahni – séria Trón zo skla je aj tvoja nová
závislosť. Celaena sa vracia do nenávideného impéria. Aby sa
pomstila. Aby zachránila svoje kedysi mocné kráľovstvo a postavila
sa zoči-voči tieňom z minulosti. Odkedy akceptovala svoje férske
dedičstvo, už nie je najobávanejšou nájomnou vrahyňou Celaenou
Sardothien. Teraz je Aelin Galathynius, dedička terrasenského
kráľovského trónu. No kým sa zmocní trónu, musí bojovať. Za svojho
bratranca - bojovníka ochotného za ňu položiť vlastný život. Za
svojho priateľa - mladíka spútaného v temnom väzení. A za svoj ľud
zotročený surovým kráľom, za ľud očakávajúci návrat kráľovnej.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...