Ingmar Bergman (1918–2007) a XX. század egyik legnagyobb hatású,
Oscar-díjas svéd film- és színházi rendezője, forgatókönyvírója,
írója, aki a filmes kitüntetései mellett irodalmi munkásságáért
Goethe-díjban is részesült. „Valószínűleg a legnagyobb filmrendező
a filmkamera feltalálása óta” – vallotta róla nem kisebb rajongója,
mint Woody Allen. A Jelenetek egy házasságból című drámáját
1972-ben három hónap alatt írta, „de egy fél élet tapasztalatai
sűrűsödnek benne”. A belőle készült, Golden Globe-díjat elnyert
filmet 1973-ban mutatták be Liv Ullmann és Erland Josephson
főszereplésével. A kortárs klasszikus újrafeldolgozását – amerikai
televíziós sorozatként – 2021-ben az HBO tűzte műsorára, Hagai Levi
rendezésében. A fél évszázaddal ezelőtti svéd film fogadtatásához
hasonlóan kirobbanó sikerű drámasorozatban a házaspárt Jessica
Chastain és Oscar Isaac alakítja. Ezek alapján világosan látszik, a
Jelenetek egy házasságból nem csak egyetlen korszak lenyomata, ahol
a konvencionális és kispolgári házasság kudarca egyaránt megviseli
mind a nőt, mind a férfit. A szerelem, a szenvedély, a gyűlölet, a
testi és lelki vágyak, az együttélés vagy az egyedüllét kínzó
kérdései ma is drámaian aktuálisak.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Jelenetek egy házasságból - Ingmar Bergman je 6,13 €
Štvrté pokračovanie najúspešnejšej fantasy série súčasnosti Trón zo
skla. Prečítaj a podľahni – séria Trón zo skla je aj tvoja nová
závislosť. Celaena sa vracia do nenávideného impéria. Aby sa
pomstila. Aby zachránila svoje kedysi mocné kráľovstvo a postavila
sa zoči-voči tieňom z minulosti. Odkedy akceptovala svoje férske
dedičstvo, už nie je najobávanejšou nájomnou vrahyňou Celaenou
Sardothien. Teraz je Aelin Galathynius, dedička terrasenského
kráľovského trónu. No kým sa zmocní trónu, musí bojovať. Za svojho
bratranca - bojovníka ochotného za ňu položiť vlastný život. Za
svojho priateľa - mladíka spútaného v temnom väzení. A za svoj ľud
zotročený surovým kráľom, za ľud očakávajúci návrat kráľovnej.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...