Helward Mann a Föld nevű város lakója. Amikor eléri a hatszázötven
mérföldes kort, elhagyja a neveldét, és ünnepélyes keretek között
befogadják a Jövőfelderítő céhbe. Ezt követően életében első ízben
kilép a város falai közül. A Sínfektető céhhez kerül gyakorlatra,
és ekkor döbben rá, hogy a várost mozgatják. Folyamatosan haladnia
kell, hogy ne maradjon le túlságosan a titokzatos optimum mögött.
Helward bejárja a várostól délre és északra elterülő világot, más
néven a múltat és jövőt. A kirakós játék egyre több darabkája
illeszkedik egymásba, és egyszerre feltárul szeme előtt a valóság,
az optimum és a Föld valósága. Csakhogy ugyanakkor
megkérdőjeleződik benne minden, amiért addig élt. Mert érdemes-e
ott jobbra, többre törekedni, ahol az ember körül minden, de minden
hazugság? A tökéletes trükk szerzőjének méltán világhírű regénye a
zsáner jelentős mérföldköve lett, a későbbiekben többeket
megihletett – részben neki köszönhetjük például China Miéville
Vastanácsát. Megjelenésekor Hugo-díjra jelölték, a Brit SF-díjat
pedig el is nyerte. „A második világháború utáni angol SF egyik
kulcsfontosságú műve.” – Paul Kincaid, kritikus, szerkesztő „Priest
regénye felér egy revelációval, ráadásul kívül-belül csupa talány.”
– Jonathan Lethem, az Amerikai amnézia szerzője
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kifordított világ - Christopher Priest je 6,45 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...