Kossuth Lajos a magyar történelem ikonikus alakja. Élete csaknem
egy teljes évszázadot ölelt fel és nagyon sok esemény tarkította
ezt az amúgy sem szokványos életfolyamot. A fiatal ügyvéd előbb a
vármegyéjében tűnt fel, hogy nem sokkal később az országgyűlés
aktív szemlélőjeként és eseményeinek krónikásaként ismertesse meg
magát. Lett belőle politikai újságíró, társadalomnevelő újító,
reformer és szenvedélyes hazafi, ki ezért éveket töltött börtönben.
Aztán lett szabadságharcos, bár nem olyan szenvedélyes és fejjel a
falnak rohanó, mint számos neves kortársa. Végül akarva-akaratlanul
forradalmárrá lett, majd egy szabadságharcot és egy országot
vezetett hazánk kormányzójaként. Trónjától fosztotta meg a
Habsburgokat, akik ezért rettenetes bosszút álltak a nemzeten, és
rajta is. Élete második felében többé nem láthatta hazáját, három
világrészben volt száműzött. Mégis olyan politikus volt, akivel a
Világost követő évtizedekben még számoltak Európában. A szerző nem
hallgat el semmit az életéből: a kicsinységeket vagy vétkeket sem.
Úgy tárja elénk történelmünk egyik legnagyobb alakját, hogy a
nagysága mellett nem csak rokonszenves vonásai mutatkoznak meg. Egy
ember küzdelmes életéről olvashatunk, amely olyannyira
összefonódott Magyarország tizenkilencedik századi történetével,
hogy azokat lehetetlen szétválasztani, hiszen Kossuth a száműzetés
évtizedeiben is fontos szereplője volt a magyar közéletnek,
beleszólt az itthoni politikába. Nem árt feleleveníteni, mi mindent
tett a magyarokért, amikor mások – milliók! – a kisebb ellenállás,
a meghódolás, a kibékülés felé mentek el. Egyedül Kossuth maradt
az, aki volt.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Kossuth - István Nemere je 6,73 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...