A PTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének munkaközössége által a Polgári
Törvénykönyv kötelmi jogi könyvének harmadik („Egyes szerződések”)
és ötödik („Az értékpapír”) részéhez írt egyetemi tankönyv második,
átdolgozott és bővített kiadásának elkészítését az évek során
felhalmozott oktatási tapasztalat, valamint az utóbbi időszak
jelentős jogszabályi változásai mellett az is indokolta, hogy a
jogszabályok felsőbírósági gyakorlata számottevően gazdagodott,
hasonlóan az egyes szerződések jogát és az értékpapír-magánjogot
tárgyaló tankönyv- és szakirodalomhoz. Az úgynevezett „korlátozott
precedensrendszer” folyományaként szükséges volt a Kúria
„precedensképes” határozatainak áttekintése és a tananyagba történő
bevonása ott, ahol az a jogintézmény vagy a jogszabály megértését
szolgálta. Ugyanebből a célból mutatja be a tankönyv a hazai
szakirodalmi vitákat is, amelyekben – mindenkor az értő elsajátítás
megkönnyítése végett – röviden állást foglal. Az egyes fejezetek
végén a válogatott bibliográfia kiindulópont lehet mind a
tudományos diákkörökben tevékenykedő hallgatóknak, mind a gyakorló
jogászoknak. A szerződések jogában uralkodó „pacta sunt
servanda”-elv előzménye a 13. századra megy vissza: „pax servetur,
pacta custodiantur”, azaz: „a megegyezések megtartása a békét
szolgálja”. Szolgálja e tankönyv a jurátusok békéjét e nehéz
stúdium elsajátítása s nem kevésbé a gyakorlatban felmerülő
problémákra való, olykor nagy szellemi erőfeszítést igénylő
válaszok megkeresése során!
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Magyar magánjog Kötelmi jog II. - József Benke,Bércesi Zoltán,Fabó Tibor,Harci-Kovács Kolos,Mohai Máté,Nochta Tibor je 6,80 €
Pokračovanie úspešnej trilógie Pán Prsteňov, v ktorom sa zavŕši
príbeh putovania hobita Froda k Puklinám osudu a vojny, ktorá
zavládla v Stredozemi. Knihu preložil Otakar Kořínek.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...