A kötet Magyarország történetének 225 esztendejéről ad átfogó
képet. 1301-ben, amikor a történet indul, az ország mélyponton
volt, az állami egység csak névlegesen létezett , a tartományokra
szakadás, a felbomlás tényleges veszélye fenyegetett. 1526.
augusztus 29-én, amely nappal a könyv befejeződik, a mohácsi
csatavesztéssel megásták a középkori magyar állam sírját, s az
hamarosan részekre bomlott. E két dátum között - a baljós indulás
és a tragikus végkifejlet ellenére - a magyar történelem két fényes
évszázada húzódik meg. Ez idő alatt Magyarország a térség
regionális nagyhatalma volt, amely belső szerkezetében is óriási
fejlődésen ment keresztül, sok mindent behozva abból a történelmi
hátrányból, amely Nyugat-Európával szemben fennállott . A könyv
részletesen bemutatja a késő középkori Magyarország gazdasági,
társadalmi és művelődési viszonyait. A helyzetnek, a lehetőségeknek
megfelelően e hosszú történelmi kor olyan, egymástól homlokegyenest
eltérő karakterű, de egyaránt nagy formátumú uralkodókat termett ,
mint az országot szívós aprómunkával felépítő Károly Róbert, a
szélrózsa minden irányában hadakozó Nagy Lajos, a császári címet
megszerző Zsigmond vagy a törökverő Hunyadi János fi aként trónra
került Mátyás. A könyv a 225 év alatt az ország élén állt hét
dinasztia tett eitől a falvak és városok népének mindennapi életéig
széles tablót rajzol, monografikus áttekintést ad Magyarország
1301-1526 közti történetéről.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Magyarország története 1301-1526 - Pál Engel,Gyula Kristó,András Kubinyi je 13,76 €
Na brehu Ženevského jazera stojí zámok Atlantis, v ktorom sa
schádza 7 sestier, aby pochovali svojho nevlastného otca. Jeho
posledná vôľa však obsahuje niečo, čo ich všetky prekvapí. Dozvedia
sa, v ktorej krajine majú hľadať svoj skutočný pôvod. Maia, ktorá
je prvou zo sestier, neváha a rozhodne sa vypátrať, kým je a kam
patrí. Pátranie po jej osude ju zavedie do slnkom zaliateho Rio de
Janeira, do starobylej vily, kde objaví informácie o žene menom
Izabela Bonifacio. Práve Izabela žila v dome na začiatku 20.
storočia a patrila k najvyššej vrstve miestnej smotánky. Maia sa
ponorí do neuveriteľného životného príbehu Izabely a popri tom
rozplieta aj svoj vlastný.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...