„Ennél jobban már nem is szerethettem volna.”Laurelin Paige, New
York Times bestsellerszerző „Annyira imádom ezt a könyvet, hogy
vegasi házasságot kötöttem vele!”Kayti McGee, USA Today
bestsellerszerző Hogy mit nem szabad csinálni Las Vegasban?
Hozzámenni egy idegenhez. Az egész este az én ötletem volt. Én
voltam az, aki „ébredjünk tigrissel” jellegű éjszakát javasolt,
csak a végén nem egy nagymacskával, hanem Vince Rossival az
ágyamban ébredtem, és egy gyűrű csillogott az ujjamon. Vince
teljesen más, mint képzeltem, és megtestesít mindent, amiről
fogalmam sem volt, hogy kellhet nekem. Hirtelen minden porcikámmal
szerelmes lettem a véletlen hozta férjembe, és egyáltalán nem
akartam véget vetni ennek a házasságnak. Tartson örökkön örökké.
Mit számít, hogy alig ismerjük egymást? Statisztikai szempontból
legalább olyan jó esélyeink voltak, mint bármelyik párnak. És
szinte már el is hittem ezt, míg meg nem kaptam az érvénytelenítő
papírokat… A New York Times és USA Today bestsellerszerző, Jana
Aston a rá jellemző frenetikus humorral írta meg édesen szexi,
önálló regényekként olvasható sorozatát, A szerencse lovagjait,
amelynek szereplői a legképtelenebb eszközöket is bevetik, hogy
beteljesítsék a vágyaikat.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Mindent egy lapra! - Jana Aston je 12,37 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...