A ?boldogság törékeny papírhajóként úszik keresztül az életünkön.
Haruki egy hőn áhított újságírói állás miatt Tokióba költözik, maga
mögött hagyva szülővárosát és a múlt béklyóit. Élete első görbe
estéjén a szexi félisten, Kazu lakásán köt ki, ahonnan azonban
csúfosan megfutamodik. Másnap az új munkahelyén arcul csapja a
felismerés: a gyakornok, akit rajta kívül felvettek, nem más, mint
az éjszaka megismert, titokzatos Kazu. A nehéz kezdet csak még
küzdelmesebb folytatást szül. A munka során újjáélednek Haruki
rettegett gimnáziumi emlékei, amik talán sokkal jobban kapcsolódnak
a jelenjéhez, mint azt sejtené. És nem csak a munkában érzi magát
sarokba szorítva. Kazu folyamatos ostromának is ellen kell állnia,
ami talán még végzetesebb kihívásnak ígérkezik. Hová vezethet a
versengés és a harc, ha közben a másik szemében is ott ég a
szenvedély? A szeretetért olykor nagy árat kell fizetni. Vajon
Haruki képes megbékélni az igazsággal, vagy újra menekülőre fogja?
Bár visszatalálhatna a papírhajókhoz, amik annak idején a
megnyugvást jelentették számára! Bár ellátogathatna a szaitamai
csatornához, hogy megtudja, ki hajtogatta őket… M. Z. Chapelle, a
Párizstól keletre, és a Bangkok felett a csillagok szerzőjének
legújabb bestsellere
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Papírhajók napkeletről - Chapelle M.Z. je 11,24 €
Hranica v rôznych oblastiach nášho života vymedzuje, kto sa k nám
smie priblížiť, pomáha nám rozhodnúť komu a čomu povieme nie alebo
áno, či určiť vzťah k sebe samému. Hranica je rozhodnutie, ktorým
definujeme veci a okolnosti, za ktoré sme zodpovední. Definuje, kto
sme a kto nie sme. Kniha prináša biblický pohľad na hranice: čo
hranice sú, čo chránia, ako sa vytvárajú, ako sú narušované, ako
ich opraviť a ako ich využívať. Pomôže stanoviť či napraviť hranice
vo vzťahu k našim blízkym – k rodine, partnerovi, deťom, v práci,
ale aj k sebe samému a k Bohu.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...