Göröcs János azon kevesek egyike, akik nemcsak részesei, de egyben
főszereplői is voltak a magyar labdarúgás egyik fényes, sikerekben
és eredményekben gazdag időszakának, a hatvanas évek futballjának.
Az Aranycsapatot követő úgynevezett "meggypirosak"
vezéregyéniségeként nemcsak a pályák labdaművésze volt, hanem a
közönség abszolut kedvencének is számított. Az Újpesti Dózsában, a
magyar válogatottban, majd egy furcsa fordulattal a Tatabánya
csapatában töltött évei részint hű lenyomatai másfél évtized honi
futballtörténelmének, de egyben szociografikus erejű "fényképei" a
stadionokon, a pályán kívüli világnak, a Kádár-korszak magyar
valóságának. A könyv részben tisztelgés egy köztünk élő legenda
egészen kivételes élete és pályafutása előtt, részint korrajz,
amelynek figurái akár egy dokumentumfilm szereplői is lehetnének. A
Titi című könyv sokkal több, mint Göröcs János életrajza.
Kordokumentum, amelyben ugyan az Újpest legendás 8-asa a
főszereplő, de sorsa nyomán feltárul egy kor a maga minden
szépségével, nyomorúságával, máig feloldhatatlan ellentmondásaival,
ráadásul egy olyan ember szemszögéből, aki az akkoriban nagyhatalmú
Belügyminisztérium oltalma és védelme alatt álló csapatban töltötte
pályafutásának fénykorát. Az idősebb generációnak nosztalgikus
visszaemlékezés, a fiatalabbaknak tanulmánnyal felérő dokumentum
egy emberről és egy korról, amely mindmáig tele van megfejthetetlen
titkokkal.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Titi - Lakat T. Károly je 5,61 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...