A ?Narcos , a Netflix kultikus sorozatának főszereplői, a legendás
DEA ügynökök, Steve Murphy es Javier F. Pena szenzációs
visszemlékezése a Pablo Escobar elleni hajtóvadászatról. Több
évtizedes pályafutásuk legnagyobb kihívása a Pablo Escobar elleni
harc volt Kolumbiában. A Netflix Narcos sorozata révén
halhatatlanná vált két egykori kisvárosi zsaru most először meséli
el az igaz történetét, hogyan vadászták le a világ elsőszámú
narkoterroristáját, a kihívásokat, amelyekkel szembe kellett
nézniük, és azokat a vadonatúj módszereket, melyekkel sikeresen
megdöntötték a világ legkeresettebb bűnözőjének terror uralmát. Az
olvasók megismerhetik a Search Bloc, a Pablo Escobar felkutatására
létrehozott különítmény működésének belső titkait, és a közös
kolumbiai – amerikai munkacsoportét, melyek 18 hónapos intenzív
munkája vezetett el végül Escobarhoz. 1992 júliusától 1993
decemberéig Steve és Javier állandó készültségben éltek, a
medellini katonai akadémián felütve főhadiszállásukat. Itt éltek,
és itt dolgoztak,a kolumbiai hatóságokkal karöltve, hogy
levadásszák azt az embert, aki sokak szerint érinthetetlen volt. Az
ő személyes élményeik, a most először nyilvánosságra kerülő, a DEA
korábban titkosított belső információival együtt adják a gerincét
ennek a lenyűgöző történetnek, két amerikai ügynökről, akik mindent
kockára tettek,hogy elkapják a világ legkeresettebb bűnözőjét,
Pablo Escobart.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Vadászat Pablo Escobarra - F. Pena Javier,Steve Murphy je 9,83 €
Vysokoškolská učebnica Praktická kinezioterapia je určená
fyzioterapeutom v rámci pregraduálneho, ale aj postgraduálneho
vzdelávania. Je komplexne prepracovanou, opravenou a rozšírenou
publikáciou pôvodného textu skrípt Najčastejšie používané liečebné
metodiky pre fyzioterapeutov (Hagovská, Mihalečková, 2012).
Fyzioterapia sa dotýka takmer všetkých základných klinických
odborov. Z toho vyplýva, že fyzioterapeuti by mali ovládať základné
poznatky o špeciálnych metódach, ktoré sa zaoberajú fyzioterapiou
vertebrologických a neurologických pacientov, pacientov s
ortopedickým ochorením, s gynekologickými a urologickými
problémami, a pacientov s psychosomatickou diagnózou. Väčšina
popísaných najznámejších 44 liečebných metód obsahuje obrázkovú
prílohu, na základe ktorej študenti dokážu lepšie pochopiť uvádzané
techniky a predísť chybnému vykonávaniu jednotlivých techník.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...