Az 1990-es évek levéltári forradalma nyomán lehetővé vált az
egykori szovjet blokk és benne Magyarország nemzetközi
tevékenységének alapos feltárása. A kötet szerkesztőinek célja,
hogy az elmúlt évtizedek levéltári kutatásainak eredményeit a
szélesebb olvasóközönség számára, egyúttal a felsőoktatásban is
használható kézikönyvben tegyék közzé. Az 1945 és 1990 közötti
Magyarország legfontosabb külpolitikai partnereivel - országokkal
és intézményekkel egyaránt - fenntartott kapcsolatait a
kutatásokban aktívan részt vevő szerzők tanulmányaiból ismerhetjük
meg. A kötet szerzői a kétoldalú viszonyrendszert komplex módon, a
politika, a gazdaság és a kultúra szféráját egyaránt vizsgálva
igyekeznek bemutatni. Az egyes fejezetek befogadását, az adott
kétoldalú kapcsolatrendszer gyors áttekintését segítik a fejezetek
elején az összefoglaló bevezetők. A kötet a széles olvasóközönség
figyelmére számít: történelem és nemzetközi kapcsolatok szakos
egyetemi hallgatók, a nemzetközi kapcsolatok területén dolgozó
szakemberek, diplomaták, újságírók és a téma iránt érdeklődő
olvasók egyaránt haszonnal forgathatják, akárcsak azok a kutatók,
akik Magyarország valamely külügyi relációjának gazdasági vagy
kulturális (irodalmi, művészeti stb.) részterületével foglalkoznak.
Vývoj ceny
Aktuálna Ø cena knihy Magyarországt külkapcsolatai (1945–1990) - Kolektív autorov je 13,15 €
Pokračovanie úspešnej trilógie Pán Prsteňov, v ktorom sa zavŕši
príbeh putovania hobita Froda k Puklinám osudu a vojny, ktorá
zavládla v Stredozemi. Knihu preložil Otakar Kořínek.
Stále hľadáte nejaké knihy on-line a už Vás nebaví prechádzať všetky e-shopy?
Nájdite všetky knihy, ktoré si chcete kúpiť. Pridajte si ich do košíka a nechajte nás, aby sme porovnali ceny a dostupnosť e-shopov s knihami a zobrazili Vám tie najvýhodnejšie ponuky!
Potom už stačí len prejsť do vybraného e-shopu a knihy si objednať...